Lassan szürkeség ereszkedik a tájra,
Rémségesnek tûnik a fák lombkoronája.
Lebukott a Nap, piros az ég alja,
Mostantól a tájat az éjszaka uralja.
A denevérek hangja megüti fülem,
Bántja, hasogatja e vijjogó ütem.
Sokszor hallottam esténként õket,
De elcsendesednek már ilyenkor õsszel.
Aludni nem tudok, olvasnom kéne,
A szemem sokat romlott, akár az élet.
Hány éve vagyok itt? Nyolcvan nyolc múlt,
Sokat itt hagytak már, véges az út.
Reszketeg a kezem, gyenge a lábam,
Öregség eszi minden porcikámat.
Idõnként már becsap néha az eszem,
Pedig frissnek érzem. Nem úgy a testem.
Hát igen, alkonyodik. Nemsokára sötét lesz,
Kérdezem magamtól: holnap fölébredsz?
Szerettem az életet, de már rossz, gyengülök,
Testem, lelkem érzi, hosszú útra készülök.