Fellángol a szén, majd izzik a zsarátnok
Vörösen izzik az acél, mint egy varázsbot
Aztán zeng az üllõ, újra lecsap a kalapács
Minden nap ilyen módon dolgozik a kovács.
Kezében nem csak patkó, nyíló virág terem
Csodálatos az ember, amíg új világot teremt.
Szénporos, izzadt arccal vígan dalol s nevet
Úgy örûl a munkájának, mint játékos gyerek.
Folyton egyre zeng az üllõ, kopog a kalapács
De az anyag ismét újra megmakacsolja magát.
Gyorsan ismét, megint csak forró tûzbe teszik
S izzóan formázzák úgy, hogy melegen püfölik.
Elhallgat az üllõ, most végre pihen a kalapács
Az anyag végûl is, mégiscsak megadja magát.
Izzó mérgében most még utoljára lilára kékûl
Mig a hideg vizben végre sisteregve elkészûl.
Nem mindenki hallott még ilyen csodás zenét
Amelyre az acél is végleg elveszti dacos erejét.
Látjátok, mire képes a kemény emberi akarat
Vasakarat, mely végûl, mint most, diadalt arat!