Lágy leheletbe bújtatva
Az éj pókáló-árnyat terít le rám
Gondolatok vetülnek némán agyamban
Álmokon szunnyad a látóhatár.
Hasztalan holnapok haladnak
Kendõzetlen elmém színpadán
Mint szakadt szövedék szálai
Úgy foszlanak széjjel határaim.
Anyagtalan matériaként utazom
Az idõ örvényeit szelve
Képlékeny énem kitágulva pereg
Mint fölös hámréteg lehulló sejtje.
Beléd merülök fáradva halkan
Ereidben csordultig mártózva ébredek
Tested érrendszerében keringve
Érzéseimmel vágyva telítelek.
Hallójáratodba ringatom magam
Hanghullámokban terjedek
Idegeiden pulzálva-tapadva
Észrevétlen kísértelek.
Kivetítem magam retinád vászonán
Vibráló színeket festek neked
Ecset-testem finoman vonom
S fáradva lencséden megpihenek.
Tovább kúszom koponyád üregén
Agykamráidba csobbanok
Belõled táplálkozom
Testedbe stigmaként ragadok.
Meztelenre vetkõzöm szívedet
Artériádban duzzadok
Együtt lüktetsz a testemmel
Örökre véled dobbanok.