(Szerelmemnek!)
õsi dallamok üzennek
a mennyei
étereken keresztül
kitárul szívünk-lelkünk
ujjongunk a misztikumtól
friss patak vize csordogál
az égig érõ hegyek
meredek szirtjeibõl
könnyeink áztatatják
mossák cserzett arcunkat
feltör belõlünk
a zokogás
a magány hangjai üvöltenek
a földöntúli szférákból
üzen a zene
- megnyugszol -