Nyikorogva csapódik,majd a zár elfordul
oly mogorva,erõs,és durva
Vastag láncszemek, béklyózzák testemet,
melynek súlya,nyomja lelkemet
rács az ajtón,s az ablakon
leláncolt testtel, fogságukba estem
Nyitnám az ajtót, de a zár nem enged
S a lánc felsérti bõrömet,
amely nyirkosan hideg
de e kegyetlen hidegben ,és sivár sötétségben
Fény,s melegség gyúlik szívemben,
mert a lelkem ,s a szívem szabad,nincs reá lakat
S íme szabadon távozik,hogy harmatban fürõdjön
s ,hogy a napsugárban sütkérezzen
s, hogy a szelekkel ,versenyt fusson
s,hogy a madaraknál,hangosabban daloljon,
s,hogy mindenkire kacéran nevessen
s,hogy hiába a rács,s a béklyó,mert szabad
vagyok én
***