Most már mindegy.
Elengedtem kalitkájából a madarat.
Szomorúan nézek utána,
S közben siratom magamat.
Egyre messzebb röppen,
Keresi soha nem látott párját.
Csak nyelem könnyem,
S nézem üresen álló kalitkáját.
Szabad lettél végre,
E nagy földi rabságban.
Elengedtelek félve,
Boldogulj nélkülem madárka!
Megszoktalak. Hiányozni fogsz.
De te csak törj egyre magasabbra!
S míg szabadon bolyongsz,
Éneked dúdolom egyedüli magányomban.
Az a Te világod, ez pedig az enyém.
Alig látom tovatûnõ tested,
De élni fog bennem a remény,
Hogy meglátogatsz egyszer engem.