Köröttem sorra kopnak el a színek.
A rögökre ült tájra köd - fakó terül.
Halványkék szelek még érintenének,
ám bíbor alkonyom hófehérre hûl.
Karomba venném az aranyló napot,
csillagoknak ezüst dalt dúdolnék.
S ha fájnának sötétlõ tegnapok:
ma harmat - könnyû mosolyokba bújnék.
De rozsdálló múlás fészkel a csöndbe.
Füst-szín búcsúszót kántál szép hitem.
Utolsó világló pillantásodat:
árnyas magányomba magammal viszem.