Lomhán lézengenek fényvesztett csillagok,
Tátong az ûr lábnyomaik alatt,
Sokunk hite most kevesek igazsága,
Röpke vágyainkból csak memento marad.
Hiába tartjuk kezünket vízsugár alá,
Attól még Pilátusok nem leszünk,
Körmünk alá bújik a félelem,
Vérfejû kullancs lesz lelkiismeretünk.
Nevessetek ! addig alszom egyet,
Ripacsok nem tüzelnek látomásra,
Gerincüket már régen bérbe adták,
Hitvány korsóikkal nem hívhatnak áldomásra.
Kiszállnék, de hangom nem hallja senki,
Itt nincs megállás, ez körforgalom,
Tépett lelkem majd megtér önmagába,
Hitem birodalmát majd újra fölforgatom.
S Te kiszállnál ? Ugorj! a peron szíved szirénje,
S vár, hogy aszfalt teste lágyan átöleljen,
Ugorj ! Talán utánad kiugrom én is,
A végsõ némaság hagyom, hogy rám löveljen.
Ugorjunk, hisz rossz vonatra szálltunk,
Nem hagyhatjuk elsorvadni álomba szõtt életünk,
Lábnyomaink alatt ott tátong az ûr,
Most meghalunk vagy újjáéledünk...
susztera