Fura természetem van.
Egy-két kudarc után
nem veszem a kesztyût,
nem harcolok tovább.
Nem magyarázkodom,
nem hõsködöm.
Úgy gondolom,
kár a fáradt gõzért,
tovább nem küszködöm,
nem kérek bebocsátást.
Régebben, ha nyersen is,
kaptam a képembe egy és mást,
de többségben, úgy vélem,
ha engedték, megérte,
mert szándékom nagyrészt
értésre, érzésekre lelt,
s pozitív hangok hozták meg
számomra az igazolást.
De ha esély sincs,
s visszajelzés nélkül,
mit tovább adhatnék,
mély süllyesztõbe kerül,
nincs módomban tenni
mást, mint bólintani,
s a névtelen, jeltelen
visszautasítást
nem megtorpedózni.
Ismerõse, boldog õse
én sem vagyok senkinek,
szekér után futkorászni,
mely nem vesz fel,
- lehet, másnak bejön,
de nekem - nem éri meg.