Akácfáim vénsége alatt
érzem a futó idõt.
Poros lábnyomok
sorsok történelme.
A fürtös virágok mézédes illata
pecsét a nyomorra.
Fogatlan szõke kislány
ballag az utcán.
Szakadozott a szandálja,
de úgy jár benne,mintha a világ
legdrágább,leggyönyörübb cipöje
lenne.
* * * * * * *
Dühös dacos tekintete átnéz rajtam,
arca beszél.
Nyügjei a sorsnak,idõt
szántottak arcomon.
Csúnya vagyok,de szépnek érzem magam.
A porban rajzolódó cipõnyomok
sok szép mesét mondanak nekem,
mert az élet szép,az összes
szeretetével,dühével,rombolásával és építésével együtt.
S ez mind megvan az emberben.
A por nagyon hasznos dolog,
õrzi az idõtlen idõket.
* * * * * * *
S a fehér fürtös virágok illata,
nem pecsét a nyomorra.
Ellenkezõleg.Megmutatja a szegénység
szépségét.
Mert nem járhatok múzeumokba!
Nekem csak ennyi jut.
De te ezt soha nem kapod meg,
mert ami az enyém nem a tied
csak olvashatod lábam nyomát
a porban.
ami megint csak az enyém.
Mert tudod az ember hajlamos rá,
hogy kisajátítsa magának az értéket,a szépet,
s olykor-olykor én is ilyen vagyok.
Mert a szépség simogat,szeret,
s azé, aki érzi,érti ,s látja ezt.
Te csak nézed,s azt hiszed látod.
A belsõ tartalom csak annak nyílik meg.
aki megakarja érteni,érezni,s élni akar vele.
* * * * * * * *
Döbbenten néztem a kislány arcát.
S csak egy gondolat járt az agyamban:
Úristen mennyi,de mennyi mindent érthet meg
Ez a gyereklány!
Leült mellém,most már rendesen beszélt.
Szemében tükör volt a kékség.
* * * * * * *
Tudod mi a titok?
Nem ,nem tudom.
Jelentõségteljesen felemelte az ujját,
mellemnek szegezte.
Halkan,de jól érthetõen,nyomatékosan
Kijelentette.
Az,hogy nincs titok!
Megdöbbentem.
Kacagni kezdett,majd nevetve jegyezte meg:
Ugy most elfogyott minden tudományod?
Hát neméppen! - válaszoltam,
de azért egy kicsit megfogtál.
Jegyezd meg:
A világon minden megismerhetõ,megfejthetõ.
Amit az emberek titokként kezelnek-az emberek szónál gúnyosan
lebigyeztette száját-csak ki nem mondott gondolat.
Amire könnyen vagy nehezen,de rá lehet jönni.
* * * * * * * *
Például tudom ,hogy
neked is megnyilik a szépség,
pedig egy szóval sem mondtad.
Csak mérges voltam rád,
mert azt hitted csak a tied.
Hát elvettem tõled!
Ha csak egy pillanatra is,de elvettem.
Rosszul tettem,de jól esett.
Érted?
Ember vagyok!
S gúnyosan rákérdezett:
Érted?
Tudod,tesznek az emberek ettõl
sokkal rosszabbakat is.
Hangja megkeményedett,rekedtessé vált,
szeme kékje elhomályosodott,
s szinte dühösen mondta:
Kicsit rossz,nagyon rossz:
Elmélete
Butaság!
Rossz és rossz között nincs különbség.
A rossz után lehet jót tenni,
de a rosszat jóvá tenni
Soha!
A rossz az rossz marad,a jó az jó marad!
* * * * * * *
Olyan persze van,hogy a jó
uralomra jut a rossz fölött,
megpróbál jobbítani rajta,
nem jóvá varázsolni,
csak jobbítani,
de ez sohasem sikerül.
* * * * * *
És,hogy vissza térjünk a szépségre:
A csúnya is lehet nagyon szép,
mert mindig a lelki tartalom a lényeg.
A jónak jó a lelke magától adódóan,
a rossznak rossz a lelke.
De a rossz lelke is lehet olykor szép,s hasznos,
de ettõl még nem válik
Jóvá!
Felallt,letépett egy fürt virágot az akácról:
Viszek magammal egy darabot
A szépségünkbõl!
Mosolyogva néztem utána,visszafordult,
és jelentõségteljesen megjegyezte:
MÉG TALÁLKOZUNK!
A porban kirajzolódó lábnyomait jól megfigyeltem..........................