Megriadnak már a fények,
táncolnak parányi lények,
hangtalan suhanó árnyak
odaszállnak, körbe járnak.
Ahogy zord sötétség lep el,
kísért néhány fehér lepel.
Sejtelmesen suttog az éj:
Kísértetszellõktõl ne félj!
Szellemek õk, légi testek,
kik holdfénycsapdába estek.
Ám hûs hajnal pírja, ha kél,
árnyéktestük földrealél.