December végi este
.
Együtt az egész család egy csendes téli estén,
Kint vacognak a fák, fent csodafény a csillagok testén.
Különösen erõs, vibráló érzés lengi be a házat,
Ma nincs egyéb a szívünkben, csak alázat.
Megszólal az annyira várt csengõ égi hangon,
Fenyõt lopott be egy angyal az ablakon.
.
Körbeálljuk a szép, díszes fenyõfát,
Meggyújtunk rajta pár gyertyát,
Közösen és igen, együtt énekelünk,
Közben könnybe lábad szemünk.
Nem a fájdalom, kín mi könnyet kihozta,
Hanem az elõtörõ, hatalmas szeretet maga.
.
Meggyújtok egy hosszú csillagszórót,
Míg el nem fogy, szólok pár jó szót.
Majd külön, még egy gyertyát lángra lobbantok,
S akik már nem lehetnek velem, azokra gondolok.
Majd gondolok szeretteimre, barátaimra, rokonainkra,
Hozzon az Isten áldást, békét mindannyiunkra.
.
Mikor a láz kicsit alábbhagyott, pakolok,
Kint ordító hideg, de útnak indulok.
Mi aznapra készült minden finomságból viszek,
Fel messze, egy magányos házhoz, a hegyre sietek.
Az idõviselt házikó ablakában egy szál gyertya pislákol,
Ám mégis hatalmasabb e fény, mit láttam bárhol.
.
Csomagom az ajtó elé leteszem, bekopogok,
S hogy meg ne lásson, sietve elbújok.
Nyílik az ajtó, az ajtóban, hajlott hátú öreg nénike,
Nincs már rég neki az égvilágon senkije.
Csomagért lehajolt, s felnézett az égre hálás pillantást vetve,
Majd becsukta a nyikorgó ajtót szemét törölgetve.
.
Elindulok haza egy újabb jóérzéssel a szívemben,
Már nem érdekel a hideg, sétálva megyek a karcoló szélben.
Otthoniak már vártak, s kérik, meséljek,
Látom, könnybe lábadtak a szemek
Lehetne karácsony minden nap, egész évben,
Akkor talán mindig szeretet lakna a szívekben.