Tied az élet!
Enyém a bánat,
Kiáltanék, de minek
Az csak nekem fájhat!
Míg más csillagot ígér,
S ezerszer elhalt álmokat,
Addig én csitítom a megszerzett,
Fájdalomban égõ vas átkokat.
Mikor más nevetett silányan,
Én együttéreztem, és sírtam,
S, hogy könnyitsek lelkemen,
Fájdalmamról verset írtam.
Ihletett decemberek hajnala,
Meghozta Sion hegyi létem,
S 19. napján, én a szegény,
E világba megérkezve, beleléptem.
Azóta élem mindennapom,
Boldogságom, életem az Isten,
Ki engedte, hogy gazdagodjak
Szeretetben-Reményben -Hitben!
Nekem nincs más javam, nincs,
Csak keresztek végtelen sora,
Melyet egykor régen belepett,
Bûneim fájdalomban égõ pora.
Sokszor várt a föld pora, sokszor,
Várt a magányba kihûlt éjszaka,
Mikor úgy érztem nem csak szívem,
De még az ég is, újra megszakad!
Álmom voltál te, nagy Isten!
Utamon mindig csak te óvtál,
S mikor bánatos volt szívem,
Szolgádhoz csak te szóltál.
Lassan pereg az idõ-pereg,
Te újra megáldod nevemet,
S azt az áldott, szeretett anyát,
Kitõl szolgád, egykoron született!