CCXCVI. szonett
Báját vesztette szerelmem nyara,
Október lopta tündöklõ színeit;
S míg aktra vetkeztette õsz-vég hava,
Dér lepte hajnal törte, álom-vágyait.
Hallottam érkeztét, szívem sajdult belé;
Csoszogott a kerti kockakõn, s fáradt
Hangján, eme szavakat suttogta feléd, -
"Látom, sírsz, könnyeid csurrannak alant,
De mondd, mi bánt, add lelked súlyos terhét;
- S éld meg újra, szeretett álmaidat!"
- Valahogy mindig meghal valami, - mondod,
"Néha ölnek az ártatlan szavak!"
Könnyáztatott éjeken, lelked sír, hogy ott,
- Miért is kellett kimondanod azt?
"Már nem kell szerelem, csak a magány!"
20081128
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!