VÁGYAK LABIRINTUSA 1/2
Írta: LouisdelaCruise Dátum: Augusztus 03 2007 20:58:12
Álom hull szememre, ziháló ajkam megpihen,
Gondolatim csatangol, hol forró nyár ébred.
Teljes hír
II. ének
Álom hull szememre, ziháló ajkam megpihen,
Gondolatim csatangol, hol forró nyár ébred.
Álmom, mezítelen testem fürdetem napfényben,
Szöcske pattan feszes keblemen, én kéjben.
Kis gyík szalad, hasam csikland, szell? él,
Hullámzó f?, pipacsvirág, s derült kék ég.
Pacsirta hangja fülembe mász, nótája száll,
Szikrázó napfény, mosoly, der?, s égi fohász.
Mi halk neszt hallok, ajtóvas nyikorog,
Érzem h?s szell?, érint alant, majd t?zforró.
Bújik mellém, s érzem férfias tekintélyt,
Halkan fülembe súg hangja. "Kérlek még!"
Jó apám h? inasa, buja poéta, s angyal,
Súg mesét fülembe, ércest, míg tart a hajnal.
"Tétován, remeg? ajkam, kérdem kedvesem,
Fakadó szerelmem bíztat, mily kéjre vágysz te, énvelem?"
"Karjaim átölel, s forró parazsad meg-meg éget,
Kívánom tested, tenmagad, s szenvedélyed.
Mint csecsszopó csecsem?, majszolom kebled,
Kis odúdba bújva, mint menydörgést?l fél? gyermek."
"Rabul ejt szerelmed, s lényed szomjam olt,
S létem, mint ajzott íj, melyb?l vessz? mélyre hatol."
Ujjbegyem cirógat der?be, férfi szerszámot,
E férfi der?ben, kezemmel életet varázsolok.
Parázna szomjas vakló, elbitangol ivót keresve,
Fáradt léte rátalál, e kéjes n?i testre;
Oltja szomját szakadatlan, telhetetlen barma,
Itatva jószágot, míg meg nem telve magja.
"Mily hosszú vesszeje, testem tegezébe zárva,
Húzza íját, s vadász, dúra, vadra, madárra;
Könnyez? harcos, mely kend?je testem öle,
Mi csordul alant ajkán, ezüstfehér gyöngye."
Részegít? mámor, testem verg?dik kábán,
Kakasszó ébreszt reggel, szép napot várván.
Atyám szólít, -kedves, piactéren halál készül,
Máglyán boszorkányégetés lesz, ezt hozva hírül.
Harmatos reggelim, mi jó falat, s gyümölcs leve,
Csintalan inas, szolgalegény, kacsintó hamis szeme.
Lopva mosolya, s poéta elejtett szikrázó szavai,
"-Jó veled kedves, jó téged karomban tartani."
Jó atyám, s szomszéd úri méltóság, dél id?,
Piactérre tömeg gy?l, távolból dobpergés, ítélt j?;
Ketrecben hozzák, fiatal teremtés, szeme szikrát szór,
Vére boszorkány, ki szórt átka, csontig hatol!
E leány, sz?zi hajtás, serken? tavasz lombja,
Született ártatlan gyermek, sejtelmes mosolya;
Tudat sötét folyosója, boldogtalan rövid múlt,
Tegnap még csillogó szemek, mi mára kifakult!
Ítélet, paráznaság, s rontás, szórva átok!
"-Családtok romlanak, s nem lész gyermek áldástok!"
"-Ribanc vérem, ölem tiltott vágyak hazája,
Lelkem, feszített Madonna, máglyahalálra várva!"
Utolsó kívánat, zord ítélet, s pálcatörés,
Fekete, s fehér golyó, szövetzsák, dobpergés;...
-Mi talány, mely az, mi hoz, alázott kegyelmet,
Fehér golyó, mely tartogat, rongyos életet.
Most, fekete, mi nyer, s taszít halálba, konokul,
Igazságtalan halál, kegyes hazugság, mi lehúz!
Vérfert?, s gyermeki arc nyugodt mosolya,
Hullák, s b?zl? tetemek gyalázott kora!
Végrehajtó hóhér, ki törékeny kezet bilincsel,
Kereszt, mi béklyó, s fejen koszorú, tövissel;
Nincs jajveszék, s sírás, b?n az élet,
Nincs megment?, csak végrehajtott ítélet!
Mint megszelídült ördög, mosolygó szemei,
Reverendába bújt isten, ki pálcát töri.
Utolsó ima, mormolt semmi, fohász úrhoz, éghez,
Fáklya tüzet lobbant, mely fény, e égi sötétséghez.
Megváltó halál, mi t?z, tisztít tévedt lelket,
Éljenz? tömeg, mi nézi, e kínban pusztuló testet.
-Szótlan t?r, s néma sikoly elhaló arcán,
Érzem sír, könnyezik, s megtisztul ...tán.
Kezükben gyöngyf?zért morzsolva, károgó varjak,
Szitkot szórva, gy?lölködve, hintnek árnyat!
Templomi Sz?z Mária sereg, hazug szó,
Istennek bólogatott mondata, gy?z hamis mindenhatót!
T?z enyészete, s venyige hamvadó parazsa,
Hamu, s por lett e kis test, kinek égen csillaga;
Mi maradt töviskoszorú, s kallódó lélek,
Keres jó embert, gazdát, új, tiszta léttel.
"-Érzem kedvest, ki szeretet ártatlan virága,
S látom ifjút síró szemmel, ki kísérte másvilágra.
Kis szíve Angyal, mely tisztulva égre emelkedik,
S szerelmük örökkön-örökké, így beteljesedik."
20061205
Lilien De La Cruise
Minden jog fenntartva!