Sérült madár volt a lelkem,
Az út porában vergõdtem,
Mindenki elment mellettem.
Volt ki sajnált, ki megvetett,
S volt, ki rám sem nézett,
Olyan is, ki rúgott még egyet.
Magányos börtönöm az élet,
Õrzõm a kín volt. Féltem.
Nem volt, aki megmentsen.
Áztatott az esõ és átfújt a szél,
Perzselt a nyár, égetett a tél,
De valami belül küzdött még.
S te megálltál velem szemben,
Remény bujkált lelkedben,
Szavaiddal simogatott a szeretet.
A mocskos földrõl felemeltél,
Két kezeddel melengettél,
Mosolyt adtál, könnyeket temettél.
Szemed tüzében tisztára mostál,
Gyengédséggel szárítgattál,
Sebemen érintésed gyógyírré vált.
És lelkem végre újra szárnyal,
Nem kínoz ma már bánat:
Két sebzett szív egymásra talált.