Renoir: Alvó nõ címû festménye nyomán
Alszom, most álmodlak,
Úgy fonsz körül gondolattal,
mint borostyán a fát.
Viaszlevelekkel.
A szem semmit se lát
a zöldjén túl, amely a törzsre ül.
Érintsd meg párnám.
Vágyam így hevül, lebegésként
az álmok határán.
Várlak téged.
Hallgatom jössz-e hát hozzám.
Érezném põreséged.
A nedûd kívánom,
s hogy beborítsd minden ágamat
folyondárként.
Lázam örömét lélegzem,
hallom a fa vonyító kérgét,
s levedlett faháncsban vad magad.
Tüdõm nyarát kortyolja árnyékod alatt.
Így álmodom, itt vagy, maradj még.
...
Alszom, most álmodlak, úgy fonsz körül
Gondolattal, mint borostyán a fát,
Viaszlevelekkel, a szem semmit se lát
A zöldjén túl, amely a törzsre ül.
Érintsd meg párnám, vágyam így hevül,
Lebegésként az álmok határán.
Várlak téged. Hallgatom jössz-e már
Hozzám. Érezném põreséged, a nedûd
Kívánom, s hogy beborítsd minden ágamat
Folyondárként. Lázam örömét
Lélegzem, hallom a fa vonyító kérgét,
S a levedlett faháncsban vad magad.
Tüdõm nyarát kortyolja árnyékod alatt.
Így álmodom, itt vagy, maradj még.