Amikor árnyék lepi be a hangtalan csendet,
s ajtómon belül marad a kialvatlan világ;
Újra eszembe jut az, az ezerszínû szépség,
mely nyárrá varázsolja emlékeim nyomát.
Mert,
Rólad mesél a vízcseppekbõl felosonó, illatozó pára,
s összekulcsolt kezeink megremegõ, édes vallomása.
A hallgatag hóember, melynek gombszeme ragyog;
Mikor egy felé suhant pillantással tükörképe vagyok.
Rólad mesél a csilingelõ kacaj, mely ajkam ívén lapul,
feltörekvõ, forró vágyad, mi szívemben mar vadul,
s gyermeteg mosollyal köszöni a pillanatnyi csodát,
melyre érdemes volt várnom - egy egész életen át-