Az õsz az elmúlás jelképe,
S talán egy hosszú szerelem legvége.
Eltávozik minden érzésed,
Egyre több a megválaszolatlan kérdésed.
Nem tudod, hová tedd magad,
Minden szomorú magával ragad.
Kutatod, mi lenne a helyes, a jó,
Hogy ki lenne az igazán neked való.
Nem találod, s így nincstelen vagy,
Bánatod, keserved óriási nagy.
Fáj mindened, szíved, lelked,
Úgy érzed, semmit nem sikerül meglelned.
Emlékek törnek fel szíved legmélyérõl,
Megfeledkeztél Róla, eszedbe jut egy képrõl.
Randevúk, puszik, csókok, ölelések,
Tévedések, rossz napok, veszekedések.
Nem érdekelnek a boldogtalan órák,
Nincs olyan nap, hogy ne gondolj Õrá.
Szívedben örökre megmarad az Õ neve,
Hisz legelsõ, legszebb emlékeid Neki köszönheted.
Már október van, hullanak a sárga levelek,
Ráírnád egyre, s elküldenéd neki:
"Még mindig szeretlek!"