VÁGYAK LABIRINTUSA 1/3
Írta: LouisdelaCruise Dátum: Augusztus 05 2007 05:04:15
Nyeregben járom határt,
s szell? szúr arcomba,
Teljes hír
III. ének
Telnek hetek, hónapok, s nyárnak forró szele,
Bokrosodott testemnek, csillapítatlan, tüzes heve.
Nyeregben járom határt, s szell? szúr arcomba,
Kis patak mellett visz utam, hol leányok táncolnak.
Körtáncuk öröme, s pajkos vidám mosolyuk,
Pellengérez fiatalurat, költ?t, ki szíveket ejt rabul.
Ki mestere csalfa szónak, hölgyszédít?,
Jókedve, mosolya, s igéz? hangja, csábít ?.
Mit mesélnek városban, szerelmi poéta, s kedves,
Ír rongyos életr?l, esett kedvesr?l, nagyon rendes.
Csak egy b?ne, mi teste csillapítatlan ékszere,
Ágyba vinne válogatatlan, minden fehérnépet.
Egyszer, mid?n járom határt, eperfa lombja,
H?st, s árnyat ád, tövében ?, ír, pennát fogva.
Mily szép versfoszlány, mi érces ajkát elhagy,
Dermedt léptem, tüzem gyúl, szívem dobban.
"E párás forró reggel, nap vakítón szembe szúr,
Kívánom tested, lesütve szemed, ártatlanul.
Csókot hint szerelmem feléd, s vet magot,
Hoz virágzó rétet néked, s bódító illatot.
"Kedves hölgyem, látom szemedben t?z ég,
Jöjj, karomba zárlak, legyen miénk e hév.
Becézzük egymást, s csókunk áztassa ajkunk,
Feledkezzünk egymásba, s így vígadjunk."
"Ne bolondozzon jó uram, csalfa maga szerelme,
Bitang szíve, csavarja fejét, csacska fehérnépnek.
Mint szélmalom, mit nem szél hajt, hanem ? azt,
Látom maga is szereti, a szertelen szép tavaszt!"
Felém hajol, s varázshangja fülembe súg,
Közben kezei csíp?m érint, szívem kalapál vadul.
Átölel, s szorít magához, ?rült jó ember,
Gyönyört kezd, s csókot cuppant fülembe.
"Arcodon két gyöngyszem, szemed élet ragyogása,
Mosolyod der?, ajkad becéz? halk súgása.
Ölel? karod, rózsavessz? tövis nélkül,
Hajad fekete fürtjei, forró nyár hírnökéül."
"Ragyogó nyár, szerelmem kíván, mint megláttalak,
Parazsam t?zre gyúlt, s szór szikrát, lángokat.
Jöjj kedves váljunk egyé, testünk fodrozzon hullámot,
Vesszünk el egymásban, s múltunkat hagyjuk ott."
Érzem, keze téved keblemre, ég? rózsabimbó,
Zihálva ajkam, csókol harapva, ez végszó.
Mégszorosabb ölelés, testnek heve t?z, árulás,
Alant csusszanó kéz bukfence, nyitja testem kapuját.
Ég? ajkam csókban izzik, s leveg? vibrál,
Köröttünk csend, s egy pillanatra megáll a világ.
Gyönyör, mit érzek, izgató ujjak cirógatása,
Csillapítatlan szomj, ajkaink zihálása.
Eperfa árnya, s csendben délid? harang szól,
Érzem e férfit, ki most ölembe mélyen hatol.
Ficánkoló jószág, ki éhes, s enni kér,
Lágyan harapva, ütemesen, méhem gyümölcsét.
Gyönyört?l sikoltva, feszül ég? tüzes testem,
Kéj mámora, harapva ajkam, most övé lettem.
Kezd új játékot, most hátulról ölel át,
Keze ízleli kebleim, fakadó bimbóját.
S mi csordul aranyló méze, élet illata,
Feledtet minden bút, bánatot, vágyam sugara.
Szemérmem dombja, kiserd?, lankás völggyel,
Mi tárul néki, s halmozza ?t gyönyörrel.
Mily mestere ékes szónak, hölgyet szédít?,
De mestere n?i testnek is, vágyat ébreszt?.
S míg tán testem néki, csak egy kaland sokból,
Ébresztett bennem valamit, mély álmából.
Pásztoróra vége, s piheg? kis lelkem,
Felsegít lovam nyergébe, s lágyan simogatja kezem.
"Kedves hölgyem, mit adhatok, szerelmet máskor is,
Téged szeretni nyitva áll, házamnak kapui."
Hazafelé lovagolva, megállok kis pataknál,
S testem fürd?ztetve, napsugara mosolyt szór reám.
Mosdatom keblem, s fürdetem gyönyörben szirmaim,
S mi kéjes vágy, remegteti tüzes ajkaim.
Hazatérve, jó apám vár, nyájasan fogad,
S mézes gyönyör?séggel, intézi hozzám e szavakat.
"Kedves virágszálam, szemed csillog, arcod ragyog,
Ismerek egy piktort, ki megfesti mosolyod!"
"Holnap látogatunk hozzá, s portrét készít ?,
Úgy bánik ecsettel, mint gondolattal a költ?.
Keze aranyoz, s halhatatlanná tesz képe,
Örök id?kig megmarad, fiatalságod szépsége."
Varázslat, mi színek pompája, tükre világnak,
Vászonra kent valóság, fények, s árnyak.
Ecset m?vésze, s színek ?rült mágusa,
Keretbe zárt dermedtség, másvilág kapuja.
20061207
Lilien De La Cruise
Minden jog fenntartva!