Elfogytak a szavak,
nincs mit mondanom.
Szívemre vagy eszemre hallgassak?
Melyiktõl kapható a nagyobb oltalom?
A szív, mely mindig kiáll az igazáért,
vagy az ész, mely eltörpül az érzelmek felett?
Óh, mondjátok meg, mitévõ legyek?
Szeressek holtomiglan holtodiglan,
vagy tagadjam meg az érzelmeket?
Szenvedély ami a testbõl árad,
a hév mely üldözi a vágyat,
Az éhség minden pillanatban magával kísér,
csak épp kielégíthetetlenül éldegél.
Ezt képviseli az ész,
de a szív visz mindent.
Szerelmet, szeretet,
amire szüksége van az embernek.
Én pont a szív zenéjétõl tartok,
ami hamisan is csenghet,
és kiderül csupán a hormonok zengnek.
E dobogó szerkezet csalfa álcáját nem szeretném megtapasztalni,
Hisz oly nehéz megnyílnia neki,
s feltétel nélkül bízni.
Ha mégis megtörténne a hit elnyerése,
Még akkor is fennáll a bukás veszélye.