Most nyújtsd ide a kezed mama,
ölelj szorosan, ne fájjon a múló
idõ, mi tûnõ, sorstalan.
Ezüst hajad csillogása, egy
gyermekkori kislány álma,
ahogy boldogan,
göndör fürtjét összefonva,
két végébe masnit fogva,
egy mosolygó archoz
simul morcosan.
Ne sírj mama, én sem sírok,
csak ölelj szorosan,
hiszen ez az árva kislány,
aki nélkül élet sincs már,
odabújva két karodba,
pihe-puha takaródba,
könnyes szemmel rád gondolva
szeretetre vár.
Elmondanám Néked mama,
nagyon szeretlek, elmondanám,
az életem szebb már nem lehet,
minden szóért ott egy könnycsepp,
mit Tõled kaptam Én,
mert Te voltál a legszebb álmom,
gyermekkori ifjúságom
csalóka fényében az
egyetlen remény.