Mozdulatlan víztükör rég szívem,
De lenn a mélyben vihar tombol,
És egy hang kétségbeesve zokog,
Mert nincsen ereje küzdeni érted.
Hiába vársz, s hiába marasztalsz,
Mennem kell, éget ezüst-szemed,
Lelkem sebzi, talán megöl. Félek.
Felednem kell bársony-mosolyod,
Nem tudnád adni, amire vágyom,
S nem lenne értelme ünnepeknek,
Hétköznapokba süppedne álmom.
Bennem már alig pislákol az élet,
Nem adhatok neked boldogságot.
Fagyott víztükör már rég a szívem.