Hajnalodik...
Megfagyott köd szállt a világra.
A homályos jövõ tûkristálya
fehérlik barackfám ujjain.
Nyikorgó jeges rozsdahúrjain
siratót jajol kertkapum pántja.
Hideg szél fúj...
Megdermedve szunnyad az élet.
Kabátkája vékonyka kéreg.
Tavaszra hív. - Majd napra nap,
éjre éj, mígnem rügy dagad...
- De a tél még nem ért véget.
Ropog a tûz...
Máglyám hamvadó szárnyas oltár.
Sarki fényt daloló, kopott zsoltár
málik szét remegõ kezemben.
Imám tûnik, oszlik végtelenben,
húsomra fekete holló vár...
Ébren álmodom...
Rozoga ajtóm tárva elõtted.
Jöjj április, szeszélyed szõjed!
Bolondíts körém egy napot,
és barackfám rügyét megkapod.
Zúzmarás bõre felhasad tõled.
Csak egy napot...
Egy virágfakasztó napot kérek!
Engedd a buja sokszinûséget,
mert megöl az acélkék hideg.
Nincs értelme így már semminek!
Sarki fény tüzemben jégcsappá égek...