Az ég szürke bársony takarója alól
A látóhatár peremén, piros gömbként
Vörös felhõk közt, a horizonton,
Ragyog be ablakomon a lemenõ nap sugárra.
Jelezve, hogy vége a mai napnak is,
S én újra egyedül vagyok, szívem õrjítõ fájdalmával
Nem-nem történt semmi, csak az infarktus kért fel
Egy táncra, halálos csókját lehelve a számra.
Jött is az orvos,ó ez egy gyomorrontás
Nem kell úgy megijedni, pár nap s majd feledi.
De reggel, mivel elõ voltam jegyezve a kardiológián
Megállapították ,csoda, hogy ezek után élek még,
S ha már sikerült kijátszanom a halált,
Remélem pár év haladékot kapok,
S itt maradhatok, családom, barátaim körében.
Viszonylagosan egészségben, veletek.
/Júlia/