Szeretnék bölcset írni, de nem tudok.
Mint öreg remete, ülök magányom
kunyhójában, révedek a semmibe.
Mondani sem tudok szépet,
oly kegyetlen e világ,
s csak legyintek, kár a szóért,
süket fülekre talál.
Fut az ember saját igaza után,
keresi, kutatja,
de hamis az igaz,
s igaz a hamis.
Az arany középút
igaz is, hamis is.
Ha nem mondom,
hogy igaz, és
nem mondom,
hogy hamis,
törvényen kívül estem,
hát élek mint remete,
s nem tartozom senkihez.
Ülök magányom kunyhójában,
révedek a semmibe,
nem gondolok semmire