Rajzolj egy csillagot a homlokomra,
mintha homlokom homlokod volna,
rajzolj holdat, s a fényt szeretve,
azúr szemedbe fényt eressz be.
Fényt eressz be, s anapot, a fénylõt,
tavaszt szívünkbe visszaidézõt.
Rajzolok egy csillagot a homlokodra,
mintha homlokod homlokom volna.
Rajzolok holdat, s fényt keresve,
téged talállak, s esdekelve,
a nagy barna felhõt én megkérem,
csak nekünk hagyjon kéket az égen.
A napot karcolom homlokunkra,
s felhõvér hull a két karomra.
És a nap most tündökölve,
szerelmünket üdvözölve
homlokunkról az égre pattan,
és eltûnik véres alkonyatban.