Már kibújtál mellõlem, itt a reggel,
És felébresztesz gondos két Kezeddel;
Az álmos hajnal szemét dörzsöli,
A holdfény ablakunkat öntözi,
Szemedbe nézek,
Hallom hangodat,
S hogy láthatom a kedves Arcodat,
Ma is csoda.
Nem is lesz más soha:
Örök csoda.
Ott kint hemzseg a kapzsiság világa,
Drága az olcsó, és olcsó a drága,
Itt bent Te vagy, és minden örömünk;
Közös valónk, a létünk, életünk,
Szemedbe nézek,
Fogom a Kezed,
És ahogy a két Szemed rám nevet
Ma is csoda,
Nem is lesz más soha:
Örök csoda.
Egyszer eljön ra többi néma csendr1;,
Kaland vagy sötétség vár odalent,
A végsõ útra is, ha úgy lehet,
Együtt szeretnék elmenni Veled.
Összekulcsolva
Marad a kezünk,
S ha tovább él a két szép gyermekünk,
Tán nem leszünk,
De Nekik onnan is
Támasz leszünk.
Múltunk buja kert, kell hozzá gereblye,
Baj, öröm, szenvedés, ezer ereklye,
Én nagy fejszével hasítom a fát,
És a tûz táplálása vár Terád,
A fényképeken
Még ifjak vagyunk,
S egymásnak mindig szépek maradunk,
Hisz soha
Nem leszel más, soha:
Örök csoda.
Egykor az életünk nem volt közös,
De becsapódtál, mint egy üstökös,
Én befogtalak, mint egy sárgolyó,
S ketten vagyunk a gravitáció,
S hogy a közös létbõl
Új erõt merítünk,
És immár örökké együtt keringünk,
Nem fikció,
Csak gravitáció,
És élni jó.
A tested ismerem, mint alkotója,
És mégis mind több rejtély hordozója,
Te félelmetes kéjek asszonya!
Te õrület boldog, lankás hona!
Én Érted újra,
S újra megveszek,
S ha megkaplak, még éhesebb leszek,
Tested csoda,
Nem ugyanaz soha:
Örök csoda.