Ginának, a magamhoz fogadott, megkínzott kóbor kutyám emlékére
Szeretnék loholva menekülni
a végtelenbe, a kóbor,
korbácsverte sorstársaimhoz
s elrejtõzni mindörökre
a kétlábúak acsarkodó,
kõszívû társadalmától.
Szeretnék versenyt futni
a rohanó idõvel
s becsapni mögöttem
az elherdált éveim
nyikorgó vasajtaját
és széjjeltiporni
fénytelen életem
szurokfekete árnyékát.
Szeretnék a kivert ebekkel lenni,
s letépni sebzett nyakukról
a romlás nyakörvének
fojtogató polipját,
fájó sebeiket gyógyítva
velük bömbölni
a sápadt holdig
kutyáim végtelen fájdalmát.
Szeretném rólam leszaggatni
vasabroncsként szorító
szennyfoltos kígyóbõrömet
s lélekben felemelkedni
megkínzott kutyáim
meggyalázott érzelmeihez.
A tisztességemet
és emberi értékemet
hûséges kutyáim
gazdagon jutalmazzák:
hozzám bújnak csaholva,
ha vicsorgok velük
a rideg emberi lények
bûnös, romlott világára.