Fehérre fagyott felhõ
homoklán hideg horkol.
Titkok tenyerén tombol,
zizegõ zúzmarát zengõ
januári hajnalon,
poklok pompájában pirongva,
az alma acsargó angyala,
vörösre ványoltan villogva,
két kezében kender-kalapja.
Hajnali hidegnek,
befagyott bánatát bontja
meleg mosolyával már,
édesen ébredõ édesem,
hajnali hangja.
Olvadó álmaink gondja
mellé szegõdik a nyár,
melegrõl dúdóló éneke,
hûsítõ harmatja.