CCCII. szonett
Lelkem minden percét neked adnám,
Még ha utolsók közt is volna nevem;
S ha akkor sem, - úgy sem tagadnám,
Mert hûnek készült egy-szeretõ szívem!
S ha mosolyom talán csüggedni látszik,
Az õszi pasztellságra égbolton;
Sem engedném soha sem, még ha mást is
Áhítna az egy-lélek-nyomatom.
Készakarva tenné, vagy juszt', míg
Az áldott szeretet sem lesz többé,
S a boldogság is egyszer elbukik,
De világot tiporni, s válni ellenévé, -
Ha végleg elfog a kísértés, s csak szít
Az alkony sötétje 'mind kegyetlenebbé...
(- De téged, - mint szörnyeteg, sem bántanálak soha!)
20090105
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!