Az arcnélküli ember
Írta: Madeline Dátum: Január 09 2009 17:55:24
Gy
Halk nesz töri meg a csendet
Felé nézek, egy alak közeleg.
Teljes hír
Tavaszi alkonyatkor a kihalt utcában
Egy padon ülve, cigarettát fújva
Várok.
Halk nesz töri meg a csendet
Felé nézek, egy alak közeleg.
A súlyos árnyék ránehezedék
Nem fedi fel így kilétét.
Mély léptekkel szelve a sétányt
Oson az utcán fel s alá,
Gyenge szellõ kapja el haját,
Én csak állok, szinte megbabonáz...
Sápadt hold fénye ragyog le a mélybe
Meredek elõre, bele a térbe.
Éget a vágy, hogy megnézzem végre,
Kit is tisztelhetek a különös vendégben.
Megindulunk egymás felé,
Közben fürkésszük egymás testét,
Egyre csak nézem, nézem
Talán viszonzást is várok érte...
Szinte érzem, hogy itt van mellettem,
Ahogy keze súrolja a tenyerem.
Mily érzéki, mily bájos!
S egyre csak homályos
Mert egyre távolabb van tõlem
Õ, kit csak egy percre leltem.
Szinte egész testem beleborzong,
Hogy sosem láthatom õt viszont.