A fájdalom mezsgyéjén egyedül lépkedek,
Sírhelyedhez minden lépéssel közelebb érek.
Mellette egy elhagyott, magányos pad rám vár,
Búcsúzó koszorúkkal gyötört fekete márvány.
Bilincsbe sújtott régmúlt emlék kísértete,
Arcomra fagyott a bánat csillogó gyöngye.
Zúzmarás égbolt fehér vére fájón csillan,
Sírköved bús hallgatag, szólal halk szavúan.
Holdfény lehelete könnyezõ jéggé dermedt,
A múlt a jelenbe kötõdõ gyökeret vert.
Sírköveden jégvirággá sarjadt a végzet,
Egy szál fehér gyertya ontja még az életet.