Zsebkendõfoszlány életemen
Sok gyûrõdés közt,
Mi olykor el-elszakadt,
Üvölt valami, ahogy visszanézek,
S látom fuldokolva meghalni álarcomat.
Én már nem haragszom.
S tovább játszom lapjaim az úton,
Hol megbocsájtottam.
Talán elmúltak az érzések,
Melyek még hozzád húztak.
Néha még el-elmélázok,
S a rossz idõk is széppé fakulnak.
Az akkor még keserves színek
Most valahogy, mint a húr,
Melyet pengetnek szüntelen,
Megszokássá torzultak.
S ha fájt is ez a látszat,
Most nem szenvedek.
Boldog vagyok, hogy láthatom
Így is ezt az életet
Most a nyugalom halad tovább
E csöppnyi kis szívben,
Csak erre vágyom
S lekuporodok
Egy kis foszlány zsebkendõre.