Az ég arcának ma különös árnyalatú a kékje,
Mintha az éjjel s a nappal kórusban énekelne.
Egy pillangó röppen...zamatos virágokról áhítozik,
Tekintetem emlékek képtárában ábrándozik.
Lelked elvesztette evilági templomát,
Harangja nem kong már múlandó órát.
Szemed fénye megcsillan a földön át,
Barnasága elõcsalja szívem mosolyát.
S illatod vérzõ rózsák szirmai alatt érzem,
Keserû tövisek szúrták sebesre tenyerem.
Suttogásod hallom, mikor a csend hallgatag,
S minden kimondatlan szavad táncra fakad.
Ereimben lüktetve kering egy könnycsepp,
Boldog emléked zord áldás s mézédes méreg.
Szíved a csillagok között szüli újjá szívem...
Engedd, hogy puha kezed elengedjem...
...hogy újra...kezedhez érhessen kezem...