Eljöttem szólt a nõ halkan,
sokat tipródtam, szabad-e?
Hiába nem tudtam feledni
ahogy mélyen a szemembe
néztél, s egyre csak néztél!
Már akkor ott megígéztél.
Ne szólj! Szólt halkan a férfi,
itt vagy, s nekem hidd el
mindennél többet ér!
Vártam már, hogy érezhesselek
karjaimmal ölelhesselek,
vágytam rá, hogy megérinthesselek!
Nem tudom, kettõnknek lehet ezt?
Szólt a nõ, miközben a férfi
ujjaival lassan gombolta ki a nõ
hófehér blúzát, s közben
csókolta egyre hevesebben,
tele forró vággyal, szerelemmel.
A nõ próbált kibújni az ölelésbõl,
még néhány szót suttogott,
aztán szemét becsukva,
egyre csak hagyta, hogy a férfi
szorosan magához húzza,
akkor tudta, már nincs visszaút.
Látlak még? Kérdezte a férfi,
mikor reggel a nap besütött az ablakon,
s megcsillant a nõ rövid szõke haján,
amint ott álltak egymást átölelve,
s örökre szerették volna megõrizni
ezt a csodás meghitt pillanatot.
Mennem kell! Szólt a nõ,
szomorú mosollyal, ahogy lágyan
símogatta a férfi borostás arcát,
s szemébõl egy könnycsepp elindult.
Másé vagyok már évek óta,
de ezt az éjszakát soha el nem feledem.
A férfi magába roskadva állt, amint
becsapódott az ajtó a nõ után.
Töltött magának egy pohár bort,
csendben egy cigarettát sodort,
aztán elhúzta a függönyt az ablaknál,
s már tudta, csak egy éjszaka volt.