A tûkör mögött bocsátva meg,
magamnak nyújtva a kezem
állok magamban magam elõtt
s nyomja a hó lelkem!
Már nem elég sírva sírni csak
tépni kell a fogam a szám
a filem hajam s a ruhámat
csontomról a húst az inakkal
hogy látva lásd ereimben a vér
hogyan szalad szívembe fel
hogy újra pumpálva rohanjon
keringetve mit életnek hívsz.
És vágyában szikkad bent a szó
s tudattá büdösödik
a tehetetlenség türelme
színekké bontva a szagokat.
Már nem elég sírni sírva csak,
s tûkör mögött bocsátva meg,
magamban állva magam elõtt
magamnak nyújtva a kezem!
2009-01-12