Nagyon régóta vágytam már rád,
Talán nem is érdekelt az igazság,
Ölelni akartalak és érezni a szád,
Elfeledni négy keserû év bánatát.
Mikor jöttél, azt hittem álmodlak,
S nem volt helye fájó szavaknak,
Bennem lüktet minden pillanat -
Õrzöm, úgy is, ha csak hazudtad.
Másnap nem tudtam, mit várjak,
Azt éreztem, valamit elhallgatsz,
De erõt adtál egyetlen mosollyal,
S elszállt minden kínos gondolat.
Egyre csak vártam, felhívsz majd,
Mert betakart szárnyával a bánat,
És kellett volna, hogy vígaszt adj,
Bár tudom, eszedbe sem jutottam.
Mégis írtam neked, te válaszoltál,
S egyetlen percig nem tiltakoztál,
Bennem a remény új életre támadt,
Hittem, lehet még álmom valóság.
De minden mondat szívembe mart,
És annyira fájt, szinte haldokoltam,
Amit mondtál, meg sem hallottam,
Érzéseim elmondani alig akartam.
De nem, nem haragudhatok rád,
Hiszen nem ígértél, nem álltattál,
Hogy mit érzek, te nem tudhattad,
Csak egyet kérek tõled: Ne sajnálj!
Ma még össze vagyok zavarodva,
S azt hiszem, sosem jön el a nap,
Mikor beszélgetünk és nem zavar,
Hogy közben nem érhetek hozzád.