Mert a jók is....
Mert a jók is egyszer elmennek,
S fent a mennyben gyülekeznek.
A jók soha nem félnek a haláltól,
Mert nincs mit számon kérni magától.
Ha itt az idõ, csendben elmennek,
Legfeljebb csak némán könnyeznek.
De ki ért heti meg más ember gondját,
Ki hallja meg esdõ, kérõ panaszszavát?
Ki látja meg, hogy roppant súlyt cipel,
Melybe lelke rokkan, púposul, görbül el?
S ki az, aki ugrik súlyos teherrel is a hátán,
Hogy könnyítsen más embernek bánatán?
Mert a jók is egyszer elmennek,
Kik életükben sok szépet tesznek,
De itt hagyják nyomukat ez életben,
Sok, talán eddig érzéketlen szívekben.
Elmennek, de fent a mennyben gyülekeznek,
Hogyha kell, segíteni készen legyenek.
Figyelj hát jóember az embertársadra,
ki tán boldogabbá, jobbá lehet szavadra,
A jó szóra szomjazóra, szeretetre éhezõre,
A szorongóra, ki nem mer felnézni a felhõre.
Ne késlekedj, mert az idõ nem áll, sebesen szalad,
Lehet késõ lesz, ha holnapra marad jó szavad.
mit tegyél hogy jó legyél te magad,
S mennyben legyen majdan új házad?
Töröld le fáradólelkû ember verejtékét,
Szeretettel gyógyítsd sajgón fájó lelkét,
Ültess szívébe, reményt, békét, s hitet,
Õ majd továbbviszi, más, új szívekbe ültet.