Gyújtok a szívemben,
egy gyertya lángot,
felmelegiti még utoljára,
elhamvadó árnyom.
Csillámokat szór szét,
szana-szét,
tündöklöm még,
tán utoljára épp.
Átjárja törékeny lényem,
bebórít ez a boldogság,
csurog a könnyem,
gyémáttá válik,
mikor arcomon kuszik át.
Álmaim vásott leple,
hullik szét most karomban,
apró foszlányait,
szétszórom magamban..
Elteszem emlékbe,
a tovatünő mosolyokat,
a lágyan bandukoló harmatokat,
s a tavaszt hozó sugarakat.
Álmodom majd tovább,
a hajnalokat,a vágyaimat,
s a reményt hozó papírlapjaimat.
S mikor a lángom,
csak pislákolva ég,
s a csonkhoz közeledvén,
már csak halványan, de ég,
majd adj nékem,
egy igaz ölelést,
az kárpótol majd mindenért,
mely miatt most lelkem,
porrá s hamuvá ég.