Sokat sírok, mert fáj nékem az élet.
A vágy, a bánat együtt jár véled.
Nem akarok már szólni, s újra élni,
többet a könnyektől remegve félni.
Elég volt ebből, nem mondok több imát.
Vége mindennek, hagyjon már a világ.
Érzem a halált, hogy szívemig hatol,
a sors mégis örökre hozzád csatol.
Néma lett a lant, száraz lett a toll.
A kérdésekre pár emlék válaszol!
Tagadtam, sírtam, vagy bármit is tettem.
Hiába már minden a rabod lettem.
Itt az idő, hogy már nem én számítok.
Szenvedek így, bárkit, bárhogy ámítok.