Az idő foglya
Hát eljött a perc.
Kilökött a Világba a „fejlődés” rugója,
-az örök óramű, mely oly halálosan pontos -
a bölcs humán-atomóra.
Elsült a startpisztoly
és te beleszülettél egy zavaros Életbe,
hol a tökéletesség árnyéka bújócskázik
a naivul ártatlan lélek-gyerekekkel.
És könyörtelenül
megindult a visszaszámlálás, szépen, pontosan,
-tudod: az idő az Úré, ő húzza a rugót –
és te csak mérsz megszállottan.
Sziszifuszi hévvel
méred a perced, a napod, az éved, az órád,
méred a másét, az Úrét, sután, visszafelé,
nem ismerve még földi lét-véged pillanatát.
Mi mérhető, méred,
s mert nem hiszed égi léted, hát fordítva számolsz,
-mint Krisztus születése előtt a történelem-
és jó az irány, hiszed bizton.
S a testi lét vége,
a halál - mely bölccsé tesz minden halandó embert -
már nyitja kapuját a mennyei születésnek,
ha ismert téged az Isten.