Apró kis dolgok az életben,
s még is milyen csodát tesznek,
életre keltenek egy halotti testet.
Egy mosoly, egy kedves szó,
s a halott szív már újra ritmusosan ver.
A szemekbe visszatér a fény,
s újra kitárul a világ minden felé.
A fehér arc újra megtelik színnel,
az ajkak vörösen izzanak, mint az érett cseresznye,
egy gyönyörű tavaszi reggel.
Nincs is jobb, mikor a lágy szellő simogatja arcom,
bele, bele kap hajamba és lopva szájon csókol.
Apró kis dolog, de számomra minden csóknál többet ér,
S mikor a napsugár is közbe játszik,
akkor élvezem nagyon, ezt az incselkedést a természettel,
mely szinte már bűnös, hogy így élvezem,
de nem tiltja senki sem, hogy az övék legyek.
Ahogy végig nyúlok a puha földön,
a fűszálak csiklandozzák testem minden porcikáját
és izgatnak, ahogy még senki más.
Finoman, puhán, lágyan minden egyes szálat érzek,
s lassan, nagyon lassan érzem a gyönyör sincs messze,
mikor egy esőcsepp esik mellre
s lassan végig folyva, rajta juttat el a csúcsra.
Ahogy a gyönyör közepette vonaglok az egyre nedvesebb földön,
az eső is magáévá akar tenni engem, s tovább kényezteti testem.
Lassan elmúlik a mámor s lenyugszom,
mire magamhoz térek, a természet ugyan olyan nyugodt
s csendes, mint mielőtt velem szeretkezett.