Németi Csaba: Nyolc évesen
Gyerek voltam.Ültem a mézillatú
akácok alatt.
A kerítésre ült csenddel a kakas viaskodott.
Bicskával hasítottam a földet.
Birtokoltam hej!az egész világot.
Az angyal ruhába öltözött virágok,
nekem nevettek.
S ha leütöttem térdem,ragasztottam
rá lapulevelet.
Volt kisvasutam,piros biciklim,futtbal labdám.
S ott volt nénje,aki vigyázott rám.
Ebéd után mindig csokit ettem.
A szomszéd nagylány verset tanított nekem.
Gondtalan voltam.
S most,negyven év távlatából emlékezni jó,
élni is jó.
Mert harcaim,felnőttkori játékaim.