A felkelő Nap fénye simogatja arcom,
Oly finom, oly meleg, mint tegnap este, mikor te kényeztetted.
Bársony sugarak, érintik minden porcikám,
Szinte már fáj, hogy csak a napsugár.
Az elmúlt éjszakára emlékeztet,
Mikor gátlásaink levetkőztek,
Úgy szorítottál magadhoz, mintha soha el nem engednél,
Mintha nem lenne holnap, úgy öleltél,
mintha azt hinnéd, ha elengedsz semmivé lennék.
Ajkaid íze, még most is érzem, puhasága akár a bársony,
Tested oly forró volt, szinte égetett, minden érintésed, mely enyém lett.
S mikor már a gyönyör futkosott minden porcikánkban,
Tudtam reggel nem így lesz.
Egyedül vagyok, s hűlt helyed kémlelem,
Kereslek, kutatlak, de tudom nem találhatlak.
Egy gyönyörű éj, ennyi jutott nekünk,
S nem tudom, bánjam e vagy örüljek nagyon.
De nem bánok semmit, ez így volt igaz, így volt jó,
Így volt szép, örökké való,
Egy gyönyörű emlék, mely belém égett.
Sose feledem vággyal telt nyögéseid,
Hangod, remegésed,
Testünk hullámzását, ringatózását,
Az érzést, hogy az enyém voltál.