Vannak olyan napok, mikor
csak nyűg az életem
és elmennék innen bárhová,
csak ne keljen itt lennem.
Szárnyalnék hegyeken - völgyeken át,
mindent itt hagyva,
önmagam lenni.
Nem akarok mást
csak végre igazán élni,
mert belülről gyötör valami
érzem , éget és tép.
De nem engedhetem el,
mert mindent felperzsel.
Kettős életet élek,
az egyikben játszom a szerepem;
egy hétköznapi embert,
a másikban; keresem
azt ki vagyok.
Két világ közt bolyongok,
egyikben sem találom a helyem,
csak úgy vagyok.
Néha nem is érzem hogy létezem
ordítani akarok!
Érezni, hogy még egyáltalán
van miért élni…
Ott a kés, kérlek
döfd belém.