Zúzmarát tör
a hideg,
fehér morzsáját
hinti,
rideg keze.
Szórja szemetét,
zimankót hozva
a didergő
lelkekre.
Fákat tép
a februári
szél
deres lehelete,
megadásra
késztetve
a fáradt
ágat.
Utat engedve
megtörten
törik ketté,
fejét lógatja,
megszeppenve.
Vigasztalni,
cinkék jönnek
élelmet
keresve,
a tavaszról
elmélkedve.
Sürögnek,
forognak,
pörögnek,
röpködnek,
jobb időkről
mesélnek.
Este
közeledtét érezve
csendbe
költöznek
a didergő
lelkek.
Átadják magukat
a zord
időnek..
2006. február 5. vasárnap