CCCVIII. szonett
Végre, - itt vagy nekem, oly rég vártalak,
- Fogd a kezem, de vigyázz, le ne ess, -
Lógasd te is a mélységbe lábadat!
A végtelen semmi imádkozik alattunk,
- Általad veszítettem hatalmamat;
- Akkor, - ott, s most, hogy már az idő végtelen,
Várjuk együtt, míg újra felkel a Nap!
Halkan nyöszörög az éj, most álmodik,
- Talán rólad, rólam, vagy kettőnkről;
Halkan altatót dúdol a Hold, - csicsí..., s míg
Ringatva öleli szenderítőn,
Minket is altat, s álmodni kér,
Hogy egymást szeretve, - ölelve -
Aludjuk át, a várva várt Napfelkeltét!
20090204
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!