510-es szoba
Írta: nagygabi Dátum: Február 07 2009 05:56:46
Gy
Fekszem a kórházi ágyon
s várom, mi lesz a sorsom.
Teljes hír
Fekszem a kórházi ágyon
s várom, mi lesz a sorsom.
A lábam görcsbe,
a karomba az infúzió bekötve,
egy óra, míg lecsöpög.
Nehezen telik a napom,
elég egyoldalú a programom.
Ha megkapom az "adagom"
reggelim is elfogyaszthatom.
Beszélgetek betegtársaimmal,
Ki engem vigasztal,
kit én vigasztalok,
hisz a betegség tárháza nagy.
Bonyolult az emberi test.
Elég egy kis hiba,
s már készen is van,
egy aprócska galiba.
Az emberek különbözőek,
akárcsak a betegségek.
Ki jobban, más
rosszabbul tűri,
ám valahogy mindenki megsínyli.
Van, ki gyógyítható,
más, mint én is,
csak szinten tartható,
de igazán rendbe már
már sosem hozható.
Csúnya kór, az enyém,
nagyon sok arca van,
Válogatni nem lehet,
ezt kaptam, ez van.
Van, hogy a fájdalom,
felőrli testemet,
máskor mozdulni se tudok,
hiába kérlelnek.
Most nem fáj semmim
csak az élet, mit
a sors mért reám.
s várom, hogy lábra álljak
még egy szép délután .
S miközben fejembe
még ezernyi gondolat,.
Szólnak, fejezzem be,
mert megint megszúrnak.
Végül csak annyit,
feladni mégsem fogom,
mert tudom, -e földön
még nagyon sok a dolgom.
Szeretteim otthon
bizony várnak reám
s mondják- az élet szép,
ne add fel kiskomám!