Németi Csaba: Fekete álom
Tördelőzik az acélkemény decemberi éjszaka.
Tintakék vére fodrokban folyik szét.
Fuldoklik benne a csillagnyáj s a hold.
A halni készülő sötétségben,
nyilnak a jégvirágok,s lélegzik a deres elmúlás.
A szobában meleg öli a hideget.
Mellettem a Kedves.
Nyugtalan.
Fekete álmában nyögve hánykolódik,
karjával csapkod.
A lélekölő sárkánykarom szabta seb,
vére az izzadság,folyik a homlokán.
Teste ijjként megfeszül,majd elernyed,
arca kisimul s gyermeki.
Csendre intem a mestergerendát,
a szu aludni tér.
Megölel bennünket a néma létezés.